A munkaközösség tagjai

Gál Monika Munkaközösség-vezető, középiskolai matematika és kémia szakos tanár
Antal Józsefné Középiskolai biológia és hittan szakos tanár
Molnár Magdolna Középiskolai matematika szakos tanár
Szaka Attiláné Középiskolai matematika és fizika szakos tanár
Tóth Tibor Középiskolai matematika és közgazdaság szakos tanár
Ivády Csaba Középiskolai földrajz és testnevelés szakos tanár

Iskolánk sokszínű képzési kínálatának és a szakképzés folytonos átalakításának köszönhetően a természettudományi tárgyak óraszámai nem csak évfolyamonként lehetnek eltérőek, de akár az azonos évfolyamra járó osztályok esetében is.

A matematika óraszámai a szakgimnáziumi osztályokban heti 4 óráról 3 órára csökkentek, a gimnáziumi osztályokban maradt a heti 4 óra.

A kerettanterv 2016-os és 2018-as rendelkezései alapján a természettudományos tárgyak oktatásában jelentős változások történtek és valószínű, hogy a ma érvényben lévő rendszer sem tekinthető véglegesnek.

Kilencedik évfolyamon a tanulók heti 3 órában komplex természetismeretet tanulnak. A közgazdasági és az ügyviteli ágazat tanulói ennek keretében fizikai, kémiai és biológiai ismeretekre tesznek szert. Ők a földrajzot, mint szakmaspecifikus tantárgyat 3 évig tanulják. Az informatikusok és a logisztikusok komplex természetismeret keretében biológiát, kémiát és földrajzot tanulnak, ők a fizikát tanulják 3 évig.

A gimnáziumi osztályokban lehetőség lesz matematikából és a természettudományi tárgyakból is emelt szintű érettségi vizsgát tenni, erre a felkészítés iskolai keretek között biztosított lesz.

A szakgimnáziumi osztályokból is jelentkezik szinte minden évben néhány tanuló egy vagy több természettudományos tárgyból emelt vagy középszintű érettségi vizsgára. Az ő felkészülésüket is segíti az iskola.

Matematikából is folyik az utolsó két évfolyamon tehetséggondozás és érettségire való felkészítés. Ennek sikerességét versenyeredményeink is bizonyítják.