Katolikus Karitász

Nagyon köszönjük a diákoknak, munkatársaknak, hogy az idén is tartós élelmiszeradománnyal és a szakmai nap adventi vásárán befolyt pénz felajánlásával jelentősebb összeggel tudtuk támogatni a Katolikus Karitász ózdi csoportját. Mert mi tudjuk: Jónak lenni jó! A szervezést, a gyűjtést nagy lelkesedéssel a 10/B osztály és Koós Richárd osztályfőnök végezte! Köszönjük nekik!

Advent

Meggyújtottuk a remény gyertyáját a SZIKSZI koszorúján.
Ahogy iskolánk lelkésze, Szőke Gábor atya fogalmazott: “ahol szeretet és jóság van, tehát Isten van, ott nincs helye tisztátalanságnak”. Legyen velünk hát a remény, legyen helye Istennek a lelkünkben.

Tanévnyitó 2019/2020

Elkezdődött a SZIKSZI-ben is a 2019/2020-as tanév.

Dr. Ternyák Csaba érsek atya által meghatározott mottónk: “Aki énekel, kétszeresen imádkozik”.
Hagyományainkhoz híven, közös kottából fogunk játszani, hiszen számunkra az egyik kiemelt nevelési cél a közösségi tudat, a csapatmunka, és egyéb soft-skillek fejlesztése.

Idén is sok fejlesztéssel találkozhattak a diákok az első tanítási napon, és az éves munkánk során is megjelennek majd újdonságok.

Isten áldását kérve mindannyiunk életére és munkájára, reményteli várakozással kezdjük ezt a tanévet.

 

Tanévzáró 2018/2019

A SZIKSZI is lezárta a 2018/2019-es tanévet, melynek mottója a család, a családi életre nevelés volt.

A Te Deum után kiosztásra kerültek azok a díjak, könyvek, oklevelek, alapítványi támogatások és egy kis édesség, amellyel elismertük diákjaink teljesítményét.
21 kitűnő és 38 jeles tanulónak gratulálhattunk, és emellett sok oklevelet adhattunk át országos bajnokainknak, sportolóinknak is.

Külön gratulálhattunk Gáti Krisztinának, aki kemény munkával elnyerte a Lánchíd Alapítvány támogatását, ami 10 féléven keresztül jelent számára 250.000 Ft/félév segítséget az egyetemi tanulmányai alatt, valamint az anyagi segítségen kívül még szakmai fejlődésre is lesz lehetősége. Köszönjük, hogy a Lánchíd Alapítvány kuratóriuma méltónak ítélte Krisztit az eddig elért eredményei és hozzáállása alapján.

Gratulálunk az éves teljesítményetekhez, és ahogyan Gábor atya említette prédikációjában, hagyjátok, hadd érlelődjön az a bizonyos bodzamag.

Szép nyarat kívánunk Nektek, pihenjetek, játsszatok sokat, Isten áldjon Benneteket!


Tanévzáró Te Deum az egri bazilikában

Az egri Bazilikában minden évben a tanévzáró Te Deumon elismerő oklevelet vehetnek át Ternyák Csaba érsek atyától az arra érdemes tanulók. Az idén a végzős BERKI ALEXRA lehetünk büszkék! Megbízható, segítőkész személyisége, négy éven keresztül az iskolai és a városi kulturális, valamint egyházi rendezvényeken végzett kiemelkedő közösségi munkája példaként szolgál tanulótársai számára.

Csíksomlyói búcsú -kopjafa állítás

Tíz diákunk vett részt június 8-án a csíksomlyói búcsún, közülük öten az iskola alapítványának támogatásával. A négynapos zarándoklat során, amelyet Gábor atya szervezett, nem csak a búcsún való részvétel, a több százezres sokaság együvé tartozásának kézzelfogható érzése, a magyar és a székely himnusz éneklése vagy sírásba fojtása jelentett óriási lelki töltekezést, de a másnapi ünnepi szentmise a kegytemplomban és a többi program is. Megnéztük a gyönyörű ditrói kéttornyú templomot, és megörökítettük azt a székelykaput, melynek felirata: „Mikor nem lesz hon, csak világ, a magyaroknak akkor is lesz hazájuk, hiszen övék volt Kossuth Lajos.” Madéfalván megemlékeztünk az 1764-ben az osztrák császári katonaság által lemészárolt több száz székelyről, akik tiltakoztak a határőrezred felállítása és az adóztatás ellen.
Felemelő érzés volt részt venni azon az eseményen, amikor Nyergestetőn felállítottuk Ózd első kopjafáját, amely egy 170 éves múltra visszatekintő csatára emlékeztet, minket, ózdiakat is. Tanulóink aktív résztvevőként szerepeltek, hiszen röviden ismertették a kisszámú székely hadsereg önfeláldozó küzdelmét az osztrák és orosz csapatokból álló ellenséges hadsereg ellen, elszavalták Kányádi Sándor Nyergestető című versét, és a felállított emlékműre felhelyezték a magyar szalagot. A kopjafa felirata híven tükrözi a tragikus esemény lényegét: „Nem a sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Hazafelé Gyulafehérváron az érseki székesegyházban és a vár területén lévő látnivalók nyűgözték le a résztvevőket. Nagyon fárasztó volt az egész napos utazás, de mindent felülmúlnak az élmények, amelyek minden bizonnyal mindenki számára emlékezetesek maradnak.

Nagyböjti emlékek képekben

Történelemverseny

Ismét büszkék lehetünk diákjainkra!

Az Egri Főegyházmegye által meghirdetett “AZ 1938. évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és kora” című történelemversenyen a 6. helyezést érték el tanulóink.
41 résztvevő csapat közül 8 jutott a szóbeli döntőbe, amit az Érseki látogatóközpont dísztermében tartottak meg.

Gratulálunk a 11/E osztály tanulóinak, Horváth Fanninak, Kriston Fanninak, Pusztai Martinnak, valamint felkészítő tanáraiknak, Kissné Kassai Dia és Tóth Judit tanárnőknek!