Balladamondó verseny

Nagyon büszkék vagyunk MOLNÁR LUCA 11/E osztályos tanulónkra, aki Nagykőrösön, a XIV. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó versenyen március 7-én a zsűri jutalmát és elismerő oklevelét vehette át Gulyás Dénestől, aki a pécsi színház igazgatója (nem mellesleg operaénekes, érdemes művész). Gratulálunk, Luca!

Biztosak vagyunk benne, hogy a másik résztvevő diákunk, Rási Zorka is szép eredményt ért volna el, ha betegség miatt nem kellett volna hazautaznia. Ne szomorkodj Zorka, három év múlva megint lesz balladamondó verseny!

Gratulálunk és köszönjük a felkészítést Németh Rózsa tanárnőnek!

Helyesírási verseny

Büszkeségeink!

Februárban került sor az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulójára, amelyet szakgimnáziumi kategóriában EKE VIKTÓRIA 11/E osztályos diákunk nagy fölénnyel nyert meg, így továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe. A Gyulán megrendezett megmérettetésen országos 14. helyezést ért el, amihez büszkén gratulálunk!

A verseny másik résztvevője BÁRDOS BÁLINT DORIÁN 9/E osztályos tanuló gimnáziumi kategóriában – sok-sok felsőbb évest megelőzve – a megyei fordulóban 2. helyezett lett. Felkészítő tanára szerint “lesz még ebből a fiúból valami, s pedig sok”!  Gratulálunk neki is!

Köszönjük Németh Rózsa tanárnő felkészítő munkáját!

Nőnap

“Mennyi, mennyi kedves angyal
szebbíti az életünk,
segítenek szebben élni,
mennyi nő is van velünk?
Az élet szegényebb lenne
és a lét boldogtalan!
Köszöntsük hát fel a nőket,
mert a Nőnap pont ma van!
Ünnepeljük hát meg őket,
– tőlük csodás a világ,
legyen apró figyelmesség
számukra pár szál virág.”
– Aranyosi Ervin-

A SZIKSZI férfi tanulói és tanárai ünnepi műsorral köszöntötték ma a SZIKSZI-s hölgyeket nemzetközi Nőnap alkalmából.

Torna diákolimpia

Újra büszkék lehetünk, hiszen ma a torna diákolimpia országos elődöntőjén Pápai Liliána holtversenyben 3. helyezett lett, így tovább jutott az országos döntőre. GRATULÁLUNK neki! Másik tanítványunk is nagyon szép eredményt ért el, Mocsárkó Nóra 12. helyezett lett. Köszönjük Murányi Judit tanárnő felkészítő munkáját, ami nem ér véget, hiszen készülni kell a döntőre! Hajrá Liliána!

Hamvazószerda

A mai napon, hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt, amikor Jézus Krisztus feltámadása, a húsvét megünneplésére készülünk a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével. Határozzuk el mi is, hogy húsvét ünnepéig elvégezzük a lelki lomtalanítást, a belső nagytakarítást.

Kupakgyűjtés

A múlt héten megtelt a SZIKSZI-ben elhelyezett gyűjtő szívecske, és a mai nap bezsákolva sikerült kiszállítani a kupakokat. Egy kedves szülő jelentkezett, hogy hasznát tudják venni a színes műanyagoknak, hiszen gyermeküknek gyűjtenek, így természetesen Nekik adtuk az általunk és felajánlók által összegyűjtött kupakokat.
A zsákok mellett egy kis csokival is kedveskedtek a SZIKSZI-s diákok.

Készségfejlesztő és kommunikációs tréning

A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs tréningen vettek ma részt SZIKSZI-s tanulók a Miskolci Egyetem jóvoltából.

A kifejezetten középiskolásoknak szóló foglalkozáson megismerhettek egy új döntési módszertant, amely fejlesztette az általános problémamegoldó készségüket és közelebb hozta Őket a jövőbeli céljaik eléréséhez.

Magyar kultúra napja

Szavalóverseny keretében emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról.

A tanulók megzenésített versek eredetijével készültek, illetve magyar költők vallásos témájú művei közül választhattak.

A színvonalas versenyen a 11/B, 11/E és a 9/NY osztályos diákok szavalatai tették emlékezetessé a délutánt.

Eredmények: 1. Molnár Luca 11/E 2. Rási Zorka 9/NY 3. Berki Friderika 9/NY.

Gratulálunk nekik! Köszönjük Németh Rózsa tanárnőnek a felkészítést, a részvevőknek pedig a szereplést!