Erasmus days

30 diákunk utazott Görögországba Erasmus+ egy hetes rövidtávú mobilitásra (2025-1-HU01-KA122-SCH-000343363), ahol a 4. számú katerini líceum tanulóival közös programokon vettek részt.
A projekt fő célkitűzései a vallásközötti párbeszéd, a közös keresztény értékek és kulturális örökségek felfedezése, kulturális tapasztalatcsere voltak.
A mobilitás során a diákok prezentációk segítségével bepillantást nyújtottak a katolikus vallás jellemzőibe, főbb szertartásaiba, illetve a magyar diákok is sok információt szereztek az ortodox vallásról, hagyományairól. A nemzeti tradíciók, az oktatási rendszerek is bemutatásra kerültek.
A diákok közös kirándulás alkalmával megnézték a meteorák egyik ma is működő kolostorát, látogatást tettek Thesszalonikiben, Görögország 2. legnagyobb városában, ahol megnézték az ikonikus fehér tornyot, Arisztotelész terét, majd irányt vettek az Olümposz hegy felé, ahol kettő működő, szerzetesek, illetve apácák által lakott kolostorban jártak.
A záró napon ellátogattak Katerini önténtes centrumába, ahol Magyarországról hozott élelmiszeradományt adtak át, s betekintést kaptak a centrum működésébe. Ezt követően a görög partneriskolában közös dalokat adtak elő, görög és magyar néptáncot táncoltak.
Iskolánkban az Erasmus napok keretén belül a részt vevő diákok bemutatót tartottak élményeikről, előadták a kint tanult görög dalt, majd kis kóstolóval kínálták a hallgatóságot.