Közös imádkozás
A mai nap a SZIKSZI tanulói is csatlakoznak a Venezuelából indult kezdeményezéshez, hiszen ha 1 millió gyermek együtt imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni!
Mondjuk hát a szent imádságot 9.00 órától együtt a békéért, és egységért.
Adományozás-gyűjtés
Átadásra került ma a SZIKSZI-s diákok és dolgozók által összegyűjtött adomány, mellyel Bogi lépéseit szerettük volna támogatni.
Isten áldását kérjük Rájuk!
Büszkék vagyunk tanulóink lelkesedésére és hozzáállására, ahogyan a gyűjtést szervezték.
A SZIKSZI Ózd város legsportosabb középiskolája!
Ismételten nagy büszkeséggel vehettük át – már évtizedre visszatekintő hagyományként – a kitüntető díjat. Sportolóink és tanáraink megfeszített és áldozatos munkáját dicséri az elismerés. Gratulálok minden SZIKSZI-s sportolónak és az Őket felkészítő, Zimmermann Tamás, Murányi Judit és Ivády Csaba kollégáknak!
Természetesen kimagasló tehetségű diákjainkat is jutalmazták az ünnepségen, így elismerésben részesült Horváth Fanni, Zákányi Panna mint volt SZIKSZI-s diákok, és bár nem SZIKSZI-s színekben, de gratulálhatunk Gyöngyösi Biankának úszás sportágban, Mocsárkó Nórának, Molnár Noéminek, Pápai Liliánának pedig tornában elért sikereiért.
Ivády Csaba kolléga is elismerésben részesült kimagasló edző munkájáért.
Büszkék vagyunk Rátok, csak így tovább!
“Faültetés”
Hagyományainknak megfelelően “elültették” és felcímkézték a legfiatalabb SZIKSZI-sek azokat a fákat-cserjéket, amelyeket nevelgetni fognak addig, amíg iskolánk falai között tanulnak. Gondozzátok a rátok bízott növényeket szeretettel, hiszen minden teremtett élőnek vannak érzései!
Megnyitottuk a 2020/2021-es tanévet.
Már a Veni Sancte is rendkívüli forgatókönyv szerint zajlott, ahogyan maga a tanévkezdés is. Kilencedikes diákjaink a megfelelő komolysággal kezelték a távolságtartást, így biztonsággal vehettek részt a szentmisén.
A felsőbb évfolyamos diákok a vasárnapi Főegyházmegyei tanévnyitót tekintették meg, majd átvették tankönyveiket, és felkészültek lélekben az előttük álló feladatokra.
Kívánunk Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új tanévet!
Bagolytábor
Remek hangulatban telt az idei Bagolytábor Sarudon. 3 osztály 55 diákja vett részt az idei táborban, ahol szórakoztató játékok formájában ismerkedhettek meg évfolyam- és osztálytársaikkal, és természetesen osztályfőnökükkel.
A 2 nap sok-sok nevetéssel, vidámsággal, tábortűz melletti megható pillanatokkal telt. Új barátságok kötődtek, reméljük, nagyon hosszú időre!
Szőke Gábor Atya jelenléte, csapatépítő játékai sokat segítettek mindannyiunknak a lelki feltöltődésben.
Az első megálló Makláron volt, ahol Stühmer csokoládét lehetett megkóstolni. Természetesen visszafelé is muszáj volt megállni. Első nap csapatokat alakítottak a pedagógusok a tanulókkal, hogy megismerjék egymást, és kicsit enyhüljön a feszültség. A későbbi feladat az volt, hogy az előre elkészített zászlódarabot a csapatoknak saját képükre kellett színezni. Persze Ők még akkor nem tudták, hogy ez majd egy zászló lesz
Másnap játékos vetélkedő formájában ismerkedtek a tanulók a teremtéstörténettel. Délután sárkányhajózás és vízijátszótér volt a program, aki pedig elfáradt, az lepihenhetett a táborban. A szúnyogoknak is enni kellett adni valakinek