Adventi vásár

Iskolánkban az elmúlt 30 év során minden évben megrendezzük a szakmai napot, egy-egy aktuális téma köré rendezve. 2019. december 14-én (szombati munkanap) a Pénzügyminisztérium pályázata támogatásával az osztályok által létrehozott szimulált vállalkozások iskolai kiállítását és vásárát tartottuk meg adventi témában ezzel is erősítve iskolánk katolikus jellegét.

Diákjaink az általuk kitalált, és készített termékeket valamint szolgáltatásokat értékesítették. Már az előkészületek során felhasználták szakmai ismereteiket  a marketing és a pénzügyi területen. Különböző módon reklámozták vállalkozásukat pl. közösségi média felületeken, plakátokkal, szórólapokkal népszerűsítették olykor nagyon kreatív ötleteiket. A tanulók, mint vevők, a  tudatos vásárló szerepét gyakorolhatták.

A nap végén különböző szempontok szerint több díjjal is jutalmaztuk az osztályokat. Pl.a legjobb ötlet, legesztétikusabb stand, marketing eszközök igényessége, legügyesebb eladó lány és fiú. Számtalan jó ötlettel és színvonalas standdal találkozhattunk a vásáron, igazán büszkék vagyunk diákjainkra.

A vásár végén az osztályok mérleget készítettek vállalkozásuk eredményességéről. Nagy örömmel vettük, hogy minden vállalkozás nyereséggel zárt, és bevételük egy részét az osztályok a Katolikus Karitász támogatására ajánlották fel.

A program megvalósításával kívántuk elérni, hogy tanulóink világosan lássák a rövid és hosszú távú céljaikat, valamint erőforrásaik kapcsolatát, elfogadják az egyéni és közösségi érdekek összefüggését, egymásrautaltságát, kreatívan, szakszerűen mozgósítani tudják pénzügyi ismereteiket, konzerválható szakmai tudást szerezzenek, jól ismerjék és alkalmazzák a pénzügyi szabályokat,ismerjék a fogyasztóvédelmi jogokat.

A gyakorlócégi kiállítással játékos formában mindez megvalósulhatott, tovább fejlődött a SZIKSZI-sek pénzügyi kultúrája, szemléletük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük